„…Jó így csendesen nézni a fákat,
Érezni a derűt, mely mindent áthat;…”
(Tóth Árpád: Erdő)
|
|
|
A forró, tüdőt perzselő nyári levegőt beszívva, vágyakozunk az ezerarcú és színű
erdő árnyat adó lágy lombjai közé. Az élmény mely minden korosztály látásmódját
kiteljesíti, szépérzékünkre hatva esztétikai élmények forrásává válhat. A
természetben járva, távol a város zajától tudják kicsik és nagyok észrevenni,
felfedezni a természet ezernyi kincsét, az erdők hangját, a számtalan megkapó
színt, a gazdag növény- és állatvilág rengeteg csodáját. Barangolásukhoz jó
időt, kellemes kikapcsolódást kívánunk!
|
|
|
|
|
|
HAJDÚHADHÁZ |
|
Az Erdészet által kezelt erdők három város körül és közvetlen környezetükben
találhatók, így az ott élők változatos környezetben tölthetik el pihenésre szánt
idejüket. A hajdúhadházi parkerdőben helyezkedik el az úgynevezett Sillye
emlékhely, amely Hajdúhadház XVII. század végi történetéig vezet vissza. Az itt
meghalt Sillye Mátyás emlékére állították, aki az utolsó hajdúkerületi
főkapitány ősi ágához tartozott. Az emlék sírhelyet érinti a Bocskaikerttől
Téglás vasút állomásig vezető piros turistajelzéssel ellátott út, amely kedvelt
kirándulóhely. A 4. számú főközlekedési út melletti autós pihenő - Angolkerti
Fogadó - közelében az Angolkertben több turista út, számos piknikezésre alkalmas
tisztás és szalonnasütő-hely is található. Az erdészházak környezete is fogadó
kész mind ifjúsági, mind gyermek csoportok számára. |
|
|
|
DEBRECEN |
|
Üdülőközpontok: |
- a Hármashegyi
- Bánki
- Vekeri
- Nagycserei
- Mézeshegyi,
|
|
amelyek többségéhez horgászásra, csónakázásra alkalmas tavak tartoznak.
|
|
|
|
A közjóléti tevékenységgel a Hármashegyi-, Bánki és Vekeri pihenőcentrumokban
valamint a kisebb pihenőhelyeken kívánunk lehetőséget biztosítani az alábbi
szolgáltatásokhoz:
|
|
|
- ánki Tájház és Arborétum megtekintése
- Erdei
játszóhelyek (játszófaluk) használata
- Kilátók, szánkópálya, sportpálya
igénybevétele
- Kerékpáros és gyalogos túrizmus
- Erdei berendezések használata
- Csendes, szabadidős időtöltés (piknik)
- Csónakázás, vízisportok gyakorlása.
|
|
Az Erdőspusztai Tájház és Arborétum, valamint az itt található tanösvény az év
minden napján 9-18 óra között látogatható. A kialakított Panoráma út, a mellette
lévő parkolókkal, játszóterekkel és egyéb létesítményekkel áll a pihenni vágyók
rendelkezésére. A Hármashegyaljáig közlekedő Zsuzsi vonat biztosítja az
összeköttetést a kiránduló övezet északi részén.
|
|
Jelzett turistautak haladnak át a területeken, például az Alföldi Kék-túra
nyomvonala és a különböző erősségű teljesítménytúrák nyomvonalai. Megemlíthetjük
még a Nagyerdei üdülési létesítményeket, esőbeállókat, erdei torna-felszerelési
tárgyakat, amelyek a Pallagi út mentén és a belterületi parkrészen helyezkednek
el. Az Árpád korban több település is létezett a területen. Templomainak romjai
konzerválva régészeti bemutatóhelyek. Az Ördög-árok szarmata-kori emlékhely.
|
|
|
|
GÚTH |
|
Az erdészet az igényes vadászati turizmust valósítja meg, melyhez színvonalas
vadászházakat, fejlett infrastruktúrát biztosít. A vadászat mellett azonban a
kikapcsolódni vágyóknak, a természetet és a turizmust kedvelőknek is tartalmas
időtöltési lehetőséget nyújt ez a táj. A vadászház közelében lévő
kilátótoronyból gyönyörködhetünk a végtelennek tűnő erdő zöld tengerében.
|
|
A Nyírmátronfalvai erdőrészlet majálisok és egyéb rendezvények színhelye.
Turistautak haladnak át a területeken, az Alföldi Kéktúra nyomvonala és
különböző erősségű helyi túrák nyomvonalai is, mely útvonalakon eljuthatunk Gúth
jelképéhez, a Belsőgúthon található XIII. századi Pusztatemplom romjaihoz is.
Nyíracsádon a szintén a XIII. századból való – fa haranglábas – templomot
csodálhatjuk meg. |
|
|
|
NYÍREGYHÁZA |
|
Az Erdészethez két nagy üdülőcentrum is tartozik:
|
- Nagykálló-Harangod
- Nyíregyháza-Sóstó parkerdők.
|
|
Nyíregyháza – erdő – Sóstó. Fogalmak, melyek összekapcsolódnak. Sorsuk és
történelmük összeforrott.
|
|
|
|
A Sóstói-erdőt már az 1784. évi haditérképeken ott találjuk, akkor még 600
hektárosnak jelölték. A századfordulón még 500 hektárnyi volt. Aztán a város
terjeszkedett, az erdőben épületeket emeltek, és mára már csak alig 350 hektár a
területe. Felszínét szelíd hullámú buckák, sekélyebb vagy mélyebb laposok
tagolják. Egykoron a Sóstói erdő zömét gyöngyvirágos tölgyesek és kisebb
tisztásokkal tarkított homoki tölgyesek népesítették be. Ma már találunk itt
erdei- és feketefenyőt, juharlevelű platánt, madárcseresznyét, zselnice meggyet,
kanadai vasfát, fehér akácot, bálványfát, juhart, hársat, kőrist, szilt, mézgás
égert, gyertyánt, csertölgyet, fekete diót, szomorú füzet, nemesnyárat,
bibircses nyírt, ostorfát. |
|
Az erdő, ami Nyíregyháza szerves része, kedvelt kirándulóhely. Ide vezet a
tavaszi sétálók első útja, előbb ibolyáért, majd gyöngyvirágért, aztán vérehulló
fecskefűért. Itt bolyonganak szép szerelmesek, errefelé ismerkednek a gyermekek
a természet szépségeivel, tapossák a bringát a homokutakon, itt futnak leendő
bajnokok, errefelé poroszkálnak az idősek, tüdejüket friss levegővel
feltöltendő, kíváncsiak figyelik az erdőn átrobogó vonatot és lesik a kisvonat
légies viaduktján a Sóstó felé pöfögő kisvasutat. A Sóstó felé vezető út mentén
kialakult parkerdő a sétálóutakkal, az erdei tornapályával, a játszótérrel, az
esőbeállókkal, a szalonnasütő-helyekkel, a padokkal és asztalokkal ezreket vonz
az év minden szakában. |
|
Nagykálló nevezetes helye a város mellett lévő Harangodi víztározó, mely az
elmúlt esztendők alatt nevezetes hellyé nőtte ki magát. Nyíregyháza és Nagykálló
lakosságának sportolási, kikapcsolódási lehetőséget biztosít. Harangodon
évről-évre népművészeti és kézműves táborokat, nyelvművelő és nyelvőrző
eseményeket, hangulatos majálisokat rendeznek a Makovecz Imre által tervezett
magyar stílusú faépületek miliőjében.
|
|
Az erdészet működési területe történelmi emlékhelyekben építészeti és kulturális
emlékekben is igen gazdag. A jelentősebb műemlékek között megemlítendő Szabolcsi
földvár, a tiszadobi Andrássy kastély, a gávavencsellői és tiszavasvári
Dessewffy kastély, a balkányi Gencsy-kastély, az olasz Aprilis testvérek által
tervezett barokk stílusban épült kállósemjéni Kállay kastély és a nagykállói
második vármegyeháza, mely utóbbi épületében ma a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
Önkormányzat Pszichiátriai Szakkórháza működik.
|
|
Az erdészet működési területe történelmi emlékhelyekben építészeti és kulturális
emlékekben is igen gazdag. A jelentősebb műemlékek között megemlítendő szabolcsi
földvár, a tiszadobi Andrássy kastély, a gávavencsellői és tiszavasvári
Dezsewffy kastély, a balkányi Gencsy-kastély, az olasz Aprilis testvérek által
tervezett barokk stílusban épült kállósemjéni Kállay kastély és a nagykállói
második vármegyeháza, mely utóbbi épületében ma a Sz-Sz-B. megyei önkormányzat
Pszichiátriai Szakkórháza működik.
|
|
Társaságunk fontosnak tartja, hogy a most felnövő nemzedék is megismerje az erdő
számos funkcióját, és a gyerekek megszeressék a természetet, ezért hoztunk létre
egy Erdészeti Erdei Iskolát Nyíregyházán. |
|
|
|
BAKTALÓRÁNTHÁZA |
|
Az erdészet területén, Baktalórántházán a 41-es út két oldalán húzódó sávban
találhatjuk a parkerdőket, melyeknek vadállománya, természeti szépsége egyre
több kirándulót vonz. A baktalórántházi erdő ebből a tájból magaslik ki és zöld
alagútként borul a rajta áthaladó utak fölé. Az erdő belső részének hangulata
alföldi társaihoz képest meglehetősen hegyvidéki.
|
|
Érdemes megfigyelni, hogy ezen a vidéken jelennek meg az úgynevezett
parabola-dombok, amelyek egy igen régi lápmozgásának emlékeit őrzik. A
baktalórántházi Fenyves csárda mellett erdei tornapálya létesült, valamint erdei
bútorok, esőbeállók szolgálják a kirándulók kényelmét.
|
|
|
|
HALÁP |
|
Építészeti nevezetesség a térségben a Monostorpályi községben található magtároló
Tubus, amely mint kultúrtörténeti érték jelentős. Az erre járó "vándornak"
ajánljuk az Álmosd községben található Kölcsey Emlékház megtekintését is.
|
|
|
|
|
|

|